Arslanbek Makhmudov támadólag kezdett, kibírt néhány veszélyes pillanatot, és végül egyhangú, pontozásos győzelmet aratott Dave Allen felett, újra világszintű lehetőségek elé nézve – a meccs után pedig Anthony Joshuát hívta ki.
A három pontozó közül Bob Williams 115–111-es lapja volt a legszorosabb, míg Jean-Robert Laine (116–110) és Pavel Kardyni (117–109) még nagyobb különbséget láttak Makhmudov javára, aki jól bokszolt annak ellenére, hogy a bíró, Steve Gray, kétszer is pontot vont le tőle (a 7. és a 12. menetben) túlzott fogás miatt.
Makhmudov elmondta, mennyire örült, hogy végre Nagy-Britanniába utazhatott, hiszen több mint 20 országban járt már, de az Egyesült Királyságban még soha nem lépett ringbe. Remek helyszín volt ez a 9000 fős aréna, ahol a közönség vért kívánt, és remélte, hogy a 201 centis óriás ismét elbukik, mint az előző két évben tette erősebb ellenfelekkel szemben. Allen pályafutása során gyakran megosztotta a véleményeket, de ezen az estén hibátlan volt a közönség szemében. Hogy főmérkőzésen bokszolhatott, mindössze 20 mérföldre Doncastertől, önmagában is nagy dolog volt. Egy győzelem azonban még nagyobb anyagi sikert hozott volna neki, de ez most elmaradt. Allen nem tért el a taktikától: az elején igyekezett türelmesen bokszolni a veszélyes orosz születésű kanadaival szemben, aki vad jobbegyenesekkel próbálta áttörni a védelmét. A gond csak az volt, hogy Makhmudov nyomása sosem enyhült. A „Lion” becenevű bunyós a második percben már felütésekkel és kemény jobbosokkal találta el Allen kipirult arcát, fejre és testre egyaránt dolgozva, miközben nem zavarta, hogy a közönség teljes mellszélességgel a britet támogatta. A mérkőzés után Allen kijelentette, hogy nem vonul vissza, még ha ezúttal alul is maradt. A brit bajnoki szint még elérhető lehet számára, esetleg súlycsoportváltással – hiszen egy ilyen közönségreakció után nehéz elképzelni, hogy ez lett volna az utolsó meccse.
Mindössze 30 órával Ricky Hatton temetése után a közönség megváltoztatva Hatton híres dalát, egy emberként zengte: „There’s only one Dave Allen”, vagyis „Csak egy Dave Allen van” – a hang robbant a sheffieldi Utilita Arénában egy olyan főmeccsen, amit senki sem várt volna egy éve.
De nem volt idő a nosztalgiára – Makhmudov jobbegyenesei újra és újra betaláltak, Allen pedig fáradtan, de ment előre, és közben kemény testütésekkel próbált visszavágni. A második menet közepén egy alacsonyan elhelyezett ütés miatt a bíró megállította a meccset, de a szünet után Makhmudov bombákkal tért vissza, miközben Allen egyre nehezebben találta meg a ritmust. A harmadik menetben Allen ismét lecsúszott a derékvonal alá, de a bíró nem látta – így folytatták, a brit néhány ütést elhelyezett, de Makhmudov jobbegyenesei könyörtelenül célba értek. Allen igyekezett közelharcra kényszeríteni az ellenfelét, hogy elfárassza, de ez csak részben sikerült. A negyedik és ötödik menetben „dirty boxing” stílusban próbált előnyt kovácsolni, de a kanadai dominált, főleg a távolságtartó jabekkel. Makhmudov kétszer is figyelmeztetést, majd pontlevonást kapott a sok fogás miatt, de ez sem befolyásolta az összképet: uralta a mérkőzést. A brit közönség még hitt Allen feltámadásában, amikor egy-egy felütés befért, de a lendület nem tartott sokáig.
A hajrában Allen mindent bevetett – vad ütéseket, testmunkát, közelharcot, a 12. menet végén Makhmudov újabb pontot veszített fogásért, de az eredmény nem forgott veszélyben. A meccs után Allen könnyek között köszönte meg a támogatást: „Mindig mindent beleadok, és amíg így van, addig nem fogok eltűnni.”
Makhmudov ezzel újra világszintű lehetőségek kapujába lépett, míg Allen megmutatta, hogy a szív, a kitartás és a közönség szeretete néha többet ér a győzelemnél.
