Tag: Oleksandr Usyk

Oleksandr Usyk már tudja, mikor vonul vissza

Oleksandr Usyk a következő hónapban megkezdi hárommeccses tervét, amely akár a 2027-es visszavonulásához vezethet. A nehézsúly ura most elárulta, hogy már fejben készül pályafutása lezárására. Usyk az elmúlt években bokszlegendává vált: előbb cirkálósúlyban lett vitathatatlan bajnok, majd ugyanezt nehézsúlyban is megismételte. Ezzel mindössze a második…

Warren már most összeengedné Itauma-t Usyk ellen

Frank Warren szerint az egyesített nehézsúlyú világbajnok Oleksandr Usyk és a 21 éves szenzáció, Moses Itauma összecsapása mára az ökölvívás egyik legnagyobb meccsévé nőtte ki magát. Szombat este Itauma első brit főmérkőzéses fellépése nagy közönséget vonzott a manchesteri Co-op Live Arénába, és a fiatal bunyós…

Dana White szerint Usyk a veretlen Zuffa-bajnokkal is megküzdhetne

Oleksandr Usyk elárulta, hogy még három mérkőzést tervez a visszavonulása előtt, ugyanakkor a Zuffa Boxing vezérigazgatója, Dana White bevallotta, hogy közbeavatkozna, és összehozná az ukrán klasszist az egyik veretlen bajnokával. Usyk 24 profi mérkőzés után is veretlen, pedig kifejezetten kemény meccssorozaton van túl: vitathatatlan bajnok…

Usyk elárulta, melyik három meccsel zárná le pályafutását

Oleksandr Usyk megerősítette, hogy mindössze három mérkőzés van hátra a visszavonulásáig és azt is elárulta, kik ellen szeretne ringbe lépni. Elsőként az ukrán klasszis május 23-án, az egyiptomi gízai piramisoknál készül megmérkőzni Rico Verhoevennel, egy olyan összecsapáson, ahol a WBC nehézsúlyú világbajnoki címe lesz a…

Wardley csalódott, hogy Usyk Verhoevennel bokszol

Fabio Wardley abban reménykedett, hogy 2026-ban megküzdhet Oleksandr Usykkal, ám az ukrán nehézsúlyú világbajnok végül egy váratlan mérkőzés mellett döntött, és a holland kick-boxossal, Rico Verhoevennel csap össze. Wardley, miután kiütötte Joseph Parkert és megszerezte a WBO interim nehézsúlyú övét, rögtön Usykot hívta ki, bízva…

Jai Opetaia: „Most irreális a nehézsúly és Oleksandr Usyk”

Jai Opetaia eljátszott a gondolattal, hogy felmegy nehézsúlyba, és kihívja a kétszeres vitathatatlan bajnok Oleksandr Usykot. A The Ring/IBF cirkálósúlyú világbajnok számára azonban jelenleg többet jelent, ha a saját súlycsoportjában egyesíti az öveket, ezért az ausztrál balkezes szerint a felugrás Usyk súlycsoportjába egyelőre „irreális”. Ha…