Március 14-én ismét ketrecbe léptek a magyar harcosok a CombatX sárvári gáláján, és nem okoztak csalódást: látványos teljesítményekkel bizonyították, hogy ott a helyük a június 6-án megrendezendő budapesti eseményen, a Papp László Arénában.

Az egész eseményt a ROUND TV YouTube-csatornáján vissza lehet nézni, Budai-Kovács Marci szakkommentátor közvetítésében.

Már a gála kezdete előtt hatalmas tömeg várta a kapunyitást. Az est négy amatőr mérkőzéssel indult, majd következett a főkártya, amelyet Makai Renátó és Rodrigo C. De Lima Santos csatája nyitott meg.

Gyors befejezések és látványos győzelmek

Makai Renátó hatalmas lendülettel kezdte a mérkőzést, majd a küzdelem hamar a földre került. Egy idő után azonban Santos került jobb pozícióba, és keményen kezdte sorozni Renátó testét. Nem sokkal később egy karfeszítés döntötte el a küzdelmet: Santos az első menetben feladásra kényszerítette ellenfelét. Renátó sajnos úgy tűnt, hogy meg is sérült, de mindenképpen szeretne javítani a Papp László Arénában.

Horváth Ádám – Ljubo Jalovi mérkőzésén már az első másodpercekben látszott, hogy Ádám remek felkészüléssel érkezett. Ütések, térdesek, majd a földharc következett. Kemény ütések után Jalovi feladta a hátát, Ádám pedig azonnal lezárta a küzdelmet: testháromszögből felrakta a hátsó fojtást, amely gyors első menetes győzelmet hozott számára. A meccs utáni interjúban elárulta, hogy kisebb sérüléssel is bajlódott, mégis tökéletesen tudta végrehajtani a játéktervét, és alig várja, hogy a Papp László Arénában is bizonyíthasson.

Az est legnagyobb csatája

Komár Dániel és David Sagna mérkőzése hozta az est egyik legizgalmasabb összecsapását. Az első percek állóharcban teltek, majd Dani az edzői utasításokat követve a ketrecnek szorítva kezdte dolgozni ellenfelét. A második menet hasonlóan indult, majd Sagna levitte a földre Danit, de hamar rájött, hogy ott kevésbé van esélye, ezért ismét az állóharcot erőltette.

Ez nem bizonyult jó döntésnek a kameruni harcos részéről: Dani kihasználta a lehetőséget, és visszavitte ellenfelét a földre. A harmadik menet elején Dani fejbőre felszakadt, de ez sem törte meg a lendületét. Az utolsó fél percben ismét a földön dolgozott hatékonyan, a mérkőzést pedig végül egyhangú pontozással nyerte meg.

Új bajnok született

Vas Gábor és Konyári Dániel között K1 címmérkőzés következett. Már a nyitó gongszótól kezdve Gábor irányította a párharcot, folyamatosan a ketrec széle felé terelve ellenfelét.

A második menetben egy gyönyörű balhoroggal találta el Danit, amely után számolni is kellett rá. Ahogy telt az idő, Gábor egyre bátrabban támadott, míg Konyári sok mozgással próbált válaszokat találni. A harmadik menetben többször is számolni kellett Danira, végül 11 másodperccel a menet vége előtt a bíró beszüntette a mérkőzést. Vas Gábor ezzel megszerezte a bajnoki övet.

Hibátlan mérleg

Kiss Balázs gyorsan lezárta a Fernando F. Da Matta elleni mérkőzést: az első menetben submissionnel kényszerítette feladásra ellenfelét. A győzelemnek köszönhetően mérlege 5–0-ra javult, így minden adott egy címmérkőzéshez a Papp László Arénában.

Látványos főmérkőzés

A gála főmérkőzésén Papp Lajos lépett ketrecbe Joao Filipe N. Mimoso ellen. Lajcsi hatalmas támogatást kapott a közönségtől, és ahogy ígérte, nem húzta sokáig a küzdelmet: már az első menetben befejezte a mérkőzést.

Már a budapesti gálára készülnek

A gála után egy összefoglaló interjúban Őze Balázs és Szabó András „Csuti” is értékelte a történteket, emellett Bélik Timit is sikerült megszólaltatni, aki már javában készül a saját címmérkőzésére.

A CombatX következő állomása június 6-án lesz, amikor a szervezet a Papp László Arénába költözik. A jegyek már elérhetők a jegyvasarlas.hu oldalon.

Hozzászólás