A PFL vezérigazgatója, John Martin: „Nem a UFC-vel versenyzek, ők sokkal nagyobbak”

Miután a UFC hét évre a Paramounthoz szerződött, az új PFL-vezérigazgató, John Martin egészséges piacot lát maga előtt, ahol sok potenciális érdeklődő továbbra is vágyik MMA-tartalomra.

Martin júliusban vette át a PFL vezetését Peter Murraytől. Korábban a Time Warner pénzügyi igazgatója, majd a Turner Broadcasting vezérigazgatója és elnöke volt – vagyis a médiapiaci jogok területe igazán testhez áll neki. A PFL jelenlegi szerződése az ESPN-nel 2026 végén jár le.

„Még egy évünk van az ESPN-nel, tehát 2026 végéig velük leszünk. De ezek a tárgyalások hosszú folyamatok, így a következő hónapokban ez lesz a munkám egyik fő része” – mondta Martin.

A UFC 7,7 milliárd dolláros Paramount-dealje után Martin szerint a PFL jogaira még nagyobb lehet a kereslet. Úgy látja, a szervezet készen áll arra, hogy globális MMA-ligaként lépjen szintet, és ebben saját tapasztalatát is kulcsfontosságúnak tartja. Francis Ngannou továbbra is a PFL-hez tartozik, és Martin újabb nagy bejelentéseket ígért 2026-ra. Emellett azt is jelezte, hogy a PFL több párhuzamos sorozatát – mint a világbajnoki tornát, a Champions Series-t, a Super Fights PPV-ket és a regionális eseményeket – egyszerűsíteni szeretné, hogy könnyebben követhető legyen a rajongók számára.

„Nem a UFC-vel versenyzek, ők sokkal nagyobbak. De amit ők csinálnak, az az egész MMA-iparágnak jót tesz. A hosszú távú célom az, hogy a PFL egy igazán sikeres, globális médiacég legyen” – mondta Martin.

Hozzászólás