A feltörekvő sztár, „The Neanderthal” visszatér az OKTAGON ketrecébe

Az OKTAGON nem hagyja pihenni leggyorsabban emelkedő csillagát.

Frederic Vosgrone, ismertebb nevén „The Neanderthal”, kevesebb mint egy hónapon belül másodszor is ketrecbe lép: az OKTAGON 78-on a szintén veretlen Samuel Chavarria ellen küzd majd – jelentette be a szervezet csütörtökön. Az eseménynek a Lanxess Arena ad otthont Kölnben.

A német Vosgrone (5–0) teljes mértékben hozza a „neandervölgyi” karaktert, külseje és gesztusai miatt könnyű megérteni, miért kapta a becenevet. De ennél sokkal fontosabb: komoly tehetség, akinek grappling-múltjában egy no-gi világbajnoki cím is szerepel. Profi MMA-mérlege makulátlan, öt győzelméből mindet idő előtt szerezte, egyik meccse sem ért el a kilencedik percig. A hondurasi Chavarria (6–0) eddig kizárólag hazája legnagyobb regionális szervezetében, az Ultimate Combat Challenge-ben (UCC) bunyózott. Az OKTAGON 78 lesz nemcsak szervezeti, hanem nemzetközi debütálása is. Hat győzelméből hármat kiütéssel, hármat pontozással szerzett.

Vosgrone rövid idő alatt máris magára vonta a nemzetközi MMA-színtér figyelmét, amit közösségi médiás számai is tükröznek. Már a sportágon túl is reflektorfénybe került – nemrég például együtt pózolt The Rock-kal és Emily Blunt-tal a “The Smashing Machine” premierjén.

Szeptemberben első menetben hátsó fojtással győzte le Fabio Moraes-t, majd kisebb konfliktus alakult ki az OKTAGON-nal, miután barátnőjét nem engedték be egy lezárt backstage-részre. Az eset azonban nem befolyásolta a közös munkát, hiszen Vosgrone mindössze 28 nappal később újra ketrecbe lép.

Hozzászólás