Dana White reagált Ronda Rousey visszatérésével kapcsolatos pletykákra

A UFC vezérigazgatója, Dana White elmondta a véleményét arról, hogy Ronda Rousey ismét MMA-edzéseket végez.

A korábbi harmatsúlyú bajnoknő nemrégiben elárulta, hogy újra megtalálta a szenvedélyét az MMA iránt – ez pedig rögtön beindította a pletykákat egy esetleges UFC-visszatérésről.

White-ot a UFC 320 utáni sajtótájékoztatón kérdezték arról, hogy lát-e esélyt Rousey újbóli bunyójára:

„Még mindig nagyon jóban vagyunk, beszélünk egymással, talán háromhavonta egyszer. Nemrég Las Vegasban járt, bejött az irodába is, de nem tudom, mik a tervei. Azt hiszem, egyszerűen csak újra edz. Három gyereke született, és teljesen más életszakaszban van most. De azt elmondhatom: nemrég szült, és most fantasztikus formában van – úgy néz ki, mint régen, szinte teljesen kiszálkásodva. Szóval nem tudom.”

Rousey utoljára 2016 decemberében lépett ketrecbe, amikor 48 másodperc alatt kiütötte őt Amanda Nunes. Sokan azzal hozzák összefüggésbe a visszatérés lehetőségét, hogy jövő nyáron a Fehér Ház kertjében rendez majd UFC-gálát a szervezet, ám Rousey a The Lapsed Fan Podcast adásában kijelentette: nem érdekli az az esemény.

Hozzászólás