Conor McGregor eltiltva

A UFC 18 hónapra eltiltotta Conor McGregort, miután a harcos három alkalommal is megszegte a doppingellenőrzési tartózkodási szabályokat a Combat Sports Anti-Doping (CSAD) programban.

A CSAD kedden jelentette be az eltiltást, 13 hónappal az utolsó szabálysértés után. McGregor 2026. március 20-tól lesz ismét harcolhat – három hónappal azelőtt, hogy a régóta áhított „White House” gálán bunyózhatna. A három eset 2024. június 13-án, szeptember 19-én és szeptember 20-án történt. Június 13. épp az a nap volt, amikor Dana White, a UFC vezérigazgatója bejelentette, hogy McGregor Michael Chandler elleni UFC 303-as meccse elmarad.

A UFC-harcosok kötelesek előre megadni tartózkodási helyüket, hogy a doppingellenőrök bármikor, váratlanul tesztelhessék őket. McGregor – a CSAD szerint – ezt nem tette meg.

„Bár McGregor nem volt elérhető a tesztelésre ezeken a napokon, a CSAD megállapította, hogy sérüléséből lábadozott, és nem készült éppen mérkőzésre. McGregor teljes mértékben együttműködött a vizsgálat során, vállalta a felelősséget, és részletes információkat szolgáltatott, amelyek hozzájárultak a mulasztások megértéséhez. McGregor együttműködését és körülményeit figyelembe véve a CSAD hat hónappal csökkentette a három tartózkodási mulasztásért járó, szokásos 24 hónapos eltiltást” – áll a keddi közleményben.

Hozzászólás