Hill bejelentette, hogy „egy időre kiesik”, de visszatérésekor egy visszavágót akar

A UFC félnehézsúlyú divíziója egy ideig nélkülözni fogja korábbi bajnokát, Jamahal Hillt.

Hill nézőként figyelte, ahogy a cím, amely egykor az övé volt, visszakerült Alex Pereirához, aki kiütéssel legyőzte Magomed Ankalaevet a UFC 320 főmeccsén. Ez volt ugyanaz az öv, amit Hill még UFC 300-on veszített el, amikor Pereira brutálisan kiütötte őt. Ráadásul a UFC 320 másik fő kártyás félnehézsúlyú mérkőzésén is két korábbi ellenfele csapott össze – Jiri Prochazka és Khalil Rountree Jr. –, ahol Prochazka látványos KO-val győzött.

Hill legutóbb idén januárban, a UFC 311-en tért vissza Los Angelesben, miután a Pereira elleni vereség után újra fel akarta építeni magát, és kiharcolni egy visszavágót. Ez azonban nem jött össze: Prochazka a harmadik menetben TKO-val megállította. Ezt követte egy pontozásos vereség Rountree Jr. ellen Azerbajdzsánban, ami tovább rontotta a „Sweet Dreams” becenévre hallgató amerikai reményeit egy második bajnoki cím megszerzésére.

Hill ennek ellenére optimista maradt, de most újabb sérülések miatt műtétre lesz szüksége, így egy ideig nem láthatjuk a ketrecben. Visszatérésekor azonban egy dolgot akar: revansot Jiri Prochazka ellen.

„Őszinte leszek: a Jiri Prochazka elleni meccs volt a legélvezetesebb harcom az egész karrierem során. Kevés olyan meccsem volt, amit ennyire élveztem, még ha más végeredményt is szerettem volna.
Ez a meccs emlékeztetett arra, miért szeretem igazán a harcot. Ezt a meccset akarom újra. Azt akarom vissza. Most a legfontosabb, hogy meggyógyuljak. Egy ideig nem fogok harcolni, mert műtéti beavatkozásra lesz szükségem, de alig várom, hogy visszatérjek, és újra az a harcos legyek, aki voltam”
– mondta Hill a YouTube-csatornáján.

Közben továbbra sem világos, mi vár Prochazkára, mivel a félnehézsúlyú jövő Alex Pereira döntésétől függ. Bár Dana White óvatos a témában, Pereira ismét kijelentette, hogy fel akar lépni nehézsúlyba. A brazil elismerte, hogy egyre nehezebb hoznia a 205 fontos súlylimitet, és 2026-ra Jon Jones elleni szupermeccset szeretne a Fehér Házban. Ha Pereira valóban súlycsoportot vált, a UFC várhatóan megüresíti a félnehézsúlyú bajnoki övet, amelyért Jiri Prochazka és Carlos Ulberg küzdhet majd meg.

Hozzászólás