A kínai nehézsúlyú bokszoló, Zhilei Zhang összecsapást szeretne a brit veteránnal, Derek Chisorával.
„Van valaki, akire gondolok” – mondta Zhang egy Instagram-videóban, mielőtt egy régi felvétel villant be, amelyen ő és Chisora beszélgettek a ring mellett. A háttérben George Michael „Careless Whisper” című dala szólt, miközben Zhang a kamerába nézve közvetlenül Chisorának üzent: „Veled akarok bunyózni. Szét akarom csapni a fejed. Talán te is szét akarod csapni az enyémet.”
A hírek szerint Chisora december 13-án, a manchesteri Co-Op Live Arénában lép majd ringbe 50., egyben utolsó profi mérkőzésén. Az eseményt az veretlen Moses Itauma vezeti, de jelenleg még egyiküknek sincs hivatalos ellenfele. Chisora, aki már 41 éves, idén februárban még egyszer megvillantotta régi formáját, amikor 12 meneten át dominálta Otto Wallint. Ennek ellenére világbajnoki címmérkőzésről szőtt álmai valószínűleg szertefoszlottak.
Az IBF nehézsúlyú ranglistáján jelenleg az 1. hely üres, míg Chisora a 2. pozíciót foglalja el. A szervezet nemrég bejelentette, hogy a volt bajnok Daniel Dubois és a kubai Frank Sanchez csapnak össze a kihívói helyért. Zhang naptára egyelőre üres – nem bokszolt azóta, hogy februárban a hatodik menetben Agit Kabayel kiütötte. A 42 éves kínai bunyós, aki tavaly júniusban kiütéssel verte Deontay Wildert, az elmúlt években a nehézsúly elitjében versenyzett, és nem akar túl nagy hátralépést tenni karrierjében.
Zhang jól ismeri a brit közönséget: 2023-ban kétszer is legyőzte Joe Joyce-t Londonban, míg Chisora továbbra is az egyik legnépszerűbb brit nehézsúlyú – magas világranglistás helyezése miatt pedig vonzó ellenfél lehet Zhang számára.