Aspinall szerint egy „nagy előnye” van Gane-nel szemben a UFC 321 előtt

Tom Aspinall úgy véli, hogy Ciryl Gane elleni címmeccsén – és általában a nehézsúlyú mezőny többi harcosával szemben is – egy hatalmas előnye van.

A brit bajnok a hónap végén a UFC 321 főmeccsén, a szervezet közel-keleti visszatérő gáláján védi meg először a nehézsúlyú világbajnoki övét, méghozzá a korábbi ideiglenes bajnok Gane ellen. Ez lesz Aspinall első meccse több mint egy év kihagyás után, miután hosszú huzavona zajlott közte és a korábbi címvédő Jon Jones között. Magabiztosan várja a francia rivális elleni összecsapást, és úgy érzi, egy dologban mindenképp fölényben van. Aspinallnak van a legrövidebb átlagos meccsideje a divízióban – alig több mint két perc –, és tavaly nyáron mindössze 60 másodperc alatt végzett Curtis Blaydes-szel a visszavágón, amivel megbosszulta egyetlen UFC-s vereségét.

Éppen ezért úgy véli, hogy a gyors győzelmek miatt kevés felvétel áll ellenfelei rendelkezésére róla – ez pedig szerinte a legnagyobb fegyvere Gane és a jövőbeli kihívók ellen.

„Ha úgy tudom végigcsinálni a karrieremet, hogy az emberek nem látnak igazán belőlem semmit, az tökéletes számomra. Minél hosszabb a meccs, annál többet lát belőled az ellenfél. Nekem most már ez lesz a tizedik UFC-meccsem, de az emberek összesen csak a tudásom 10–20%-át látták. Ez óriási előny – talán a legnagyobb előnyöm, hogy senki sem tudja, mire vagyok képes” – mondta Aspinall az RMC Sport-nak.

Hozzászólás