Joshua Van sugárzik az önbizalomtól karrierje legnagyobb meccse előtt, és bátran kijelenti, hogy olyat fog tenni, amire még egyetlen korábbi kihívó sem. Van a regnáló UFC légsúlyú bajnok Alexandre Pantoja ellen kapott címmérkőzést a UFC 323 társfőmeccsén, december 6-án, a Las Vegas-i T-Mobile Arena-ban.

„The Fearless” gyakorlatilag hibátlanul menetel a szervezetben az elmúlt két évben. 2023 júniusában debütált a UFC Jacksonville-en, ahol megosztott pontozással verte Zhalgas Zhumagulovot. A UFC Denveren, 2024 júliusában elszenvedett harmadik menetes vereségét Charles Johnson ellen leszámítva Van az összes többi ellenfelét dominálta, köztük olyan neveket is, mint Bruno Silva és Cody Durden. A 24 éves, burmai születésű bunyós idén júniusban a UFC 317-en egy elképesztően pörgős, egyhangú pontozásos győzelemmel Brandon Royval ellen szerezte meg a címmeccset, ezzel 8–1-re javítva UFC-mérlegét. Ötmeccses győzelmi széria lendületével érkezik, és most arra készül, hogy meglepetést okozzon.

Egy friss interjúban Joshua Van a Pantoja elleni címmérkőzéséről beszélt, és azt jósolta, hogy három meneten belül be tudja fejezni a bajnokot. Azt is hangsúlyozta, hogy ha a KO nem jön össze, akkor is kész végig hajtani az öt menet alatt.

„Úgy érzem, három meneten belül ki fogom ütni. Ha nem, akkor háború lesz. Tudjátok, az a srác oda fogja tenni magát, ahogy én is. Három menetben gondolkodom, de öt menetre is teljesen készen állok. Lehet game plant csinálni, de meccsnapon minden más. Mindenre felkészültem, amit hozhat a fight nighton.” Ha Van tényleg kiüti Pantoja-t, történelmet ír: ő lenne az első, aki befejezéssel legyőzi a bajnokot, akinek mind az öt profi veresége pontozással született 35 meccs alatt. Pantoja a UFC 323-ra nyolcmeccses veretlen sorozattal érkezik, és már négy sikeres címvédésnél jár olyan komoly kihívók ellen, mint Kai Kara-France, Kai Asakura és Steve Erceg.

Hozzászólás