Prince Naseem Hamed a fénykorában, a kilencvenes évek végén is megosztotta a közvéleményt és úgy tűnik, 2026-ban ugyanezt fogja tenni.
A „Giant” című film, amelyben Pierce Brosnan (a korábbi James Bond-színész) a legendás sheffieldi edzőt, Brendan Ingle-t alakítja, míg Amir El-Masry Hamedet játssza januárban kerül a mozikba.
A film címe egy „kis fickóról” szól. Pontosabban arról, akit Brendan Ingle csak úgy emlegetett: „a Naz-féle kis srác” és arról a hatásról, amit Ingle előre megjósolt neki. A sheffieldi (Egyesült Királyság) Hamed egy látványos, nagyszájú showman volt, „dinamit” volt a kesztyűiben (ő maga „rakétaindítóknak” nevezte őket), és 2002-ben úgy sétált el a bokszból, hogy a mérlege 36–1 (31 KO) volt.
Az egyetlen vereségét a mexikói klasszis Marco Antonio Barrera ellen szenvedte el, de addigra már érződött a visszaesés, és a régi Hamed-figyelők tudták: már nem ugyanaz a céltudatos, éhes bunyós, akit Ingle felépített. A „Naz” ekkorra elkalandozott. Emanuel Stewarddal is összefogott, de még a detroiti mesternek is nehéz volt visszahozni Hamedet arra a szintre.
A bokszoló és a sheffieldi edző keserű szakítása a „Giant” központi témája.
Naseem Hamedet 2015-ben beiktatták az International Boxing Hall of Fame-be. Ingle viszont a mai napig nem került be, annak ellenére, hogy rengeteg bajnokot nevelt ki, a többségüket gyakorlatilag a nulláról. A legismertebbek közülük Johnny Nelson, Kell Brook, Kid Galahad és Junior Witter, de brit és európai szinten is számtalan címvédőt „gyártott”. Ingle évről évre ott van a szavazólapon, mégis mindig kimarad. Pedig Ingle sokkal többet tett annál, mint hogy bajnokokat nevelt: a közösség oszlopa volt. Ragaszkodott hozzá, hogy a bunyósai felsöpörjék az utcákat a környékükön (hogy mindenki büszke legyen arra, ahol él), és elvitte őket munkásklubokba és börtönökbe is. Ez a rész nem szerepel a filmben, de Ingle egész életét úgysem lehetne egyetlen moziba belesűríteni. Kitalálni sem lehetne. A „Giant” fókusza az Ingle–Hamed kapcsolaton van és egy jó filmről beszélünk, benne két különösen szívszorító jelenettel: az egyikben Brendan a feleségével, Alma-val beszélget őszintén a bokszban eltöltött életéről, a másikat pedig spoiler nélkül nem lehet elmesélni.
Akik akkoriban követték, azoknak Naz felemelkedése a hazai mezőnytől az európai színtérig, majd a világbajnoki cím megszerzéséig egy adrenalintól fűtött cardiffi (Wales) éjszakán a modern brit boksz egyik legemlékezetesebb korszaka. Természetesen egy film csak bizonyos meccseket tud „mozisítani”, de ezek inkább el is terelik a figyelmet arról, miről szól igazán a történet: az edző és bunyós, a mentor és a fiatal srác közti kötelékről és arról, hogyan kezd el ez a kapcsolat szétesni, amikor megjön a hírnév és a pénz.
Örök bokszsztori, igen, de olyan, amit érdemes felidézni, és ezért érdemes elmesélni. Az még kérdés, hogy Brosnan alakítása segíthet-e abban, hogy Ingle végre megkapja a rég megérdemelt helyét Canastotában, de csak helyénvaló lenne, ha Brendan Ingle-t végül beiktatnák az International Boxing Hall of Fame-be, még ha sajnos már csak posztumusz is. Talán Naz is elmehetne oda tiszteletét tenni.
