Derek Chisora pontozással kapott ki Deontay Wildertől Londonban pályafutása 50. mérkőzésén, azon az estén, amely előtt azt ígérte, hogy visszavonul.

A mérkőzés küzdelmes, eseménydús, ugyanakkor meglehetősen kaotikus volt, mindkét bokszolónak akadtak jobb periódusai, és mindketten bizonyították, hogy remekül bírják az ütéseket. Wilder végül megosztott pontozással nyert, amihez két leütés is nagyban hozzájárult.

A meccs után nyilatkozva Chisora csalódottságának adott hangot, és bár a felesége a „last fight”, vagyis „utolsó meccs” szavakat formálta felé, nem kötelezte el magát teljesen a korábbi ígérete mellett.

„Néhány menet nagyon szoros volt. Bosszant, hogy kiestem a kötelek közül. Ha nem esem ki a kötelek közül, megnyertem volna ezt a meccset. Kiestem a ringből. Ez van. Hazamegyek a főnök asszonnyal, aztán meglátjuk, mi lesz. Nagyon szépen köszönöm, nagyra értékelem. Tudom, hogy szeretek bunyózni. Köszönöm szépen.”

Chisorára vár a döntés, aki azt mondta, szeretne időt tölteni a családjával, mielőtt bármi mellett elkötelezné magát. A következő napokban nehéz döntést kell meghoznia. Megpróbál még egyszer ringbe lépni, hogy győzelemmel búcsúzzon, vagy lezárja karrierjét 50 meccsnél, és úgy emlékeznek rá, mint arra a megállíthatatlan nehézsúlyú harcosra, aki ugyan világbajnoki címet nem szerzett, mégis a korszak egyik meghatározó alakja lett? Ha valóban visszavonul, az öröksége elsősorban a hihetetlen strapabírásán, a kockázatvállalásán és azon nyugszik majd, hogy közel két évtizeden keresztül mindent beleadott a nehézsúlyú ökölvívásba, függetlenül attól, mi lett az eredmény.

Ami Wildert illeti, a meccs után kijelentette, hogy mindenképpen újra megpróbál feljutni a súlycsoport élére. Korábban már szóba került egy mérkőzés az egyesített világbajnok Oleksandr Usyk ellen, és az első sorból figyelő Anthony Joshua most minden bizonnyal még inkább kedvet kaphat ehhez az összecsapáshoz.

Chisora a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, Wilder ütőereje valóban megfelel a róla kialakult hírnévnek.

„Jó 12 menet volt. Tud ütni… Igen, az ereje pont olyan volt, mint amilyennek vártam. Viszont nagyon felhúzza az ütéseit. Vannak árulkodó jelei, mielőtt elengedi őket. De, amikor eltalál, akkor tényleg nagyot üt. Wildernek az első három menetben van ereje, utána elkezd elfogyni. Ezt nem akarom elvenni tőle. Tényleg van ereje.”

Arra a kérdésre, meglepte-e valamiben a korábbi WBC nehézsúlyú világbajnok, Chisora így válaszolt:

„Sokat szeret fogni. Azt hittem, közelharcban jó, de nem az. Tudom, mit csináltam. Szeretem Deontayt, de tudom, hogy két dolgot is eltörtem nála, a kezét és a bordáját.”

Hozzászólás