Cory Sandhagen kemény üzenetet küldött Merab Dvalishvilinek

Csütörtökön izzott a levegő Merab Dvalishvili és Cory Sandhagen között. A harmadik alkalommal kerül tétre idén a UFC harmatsúlyú világbajnoki cím, amikor a címvédő Merab Dvalishvili megpróbálja beállítani Aljamain Sterling rekordját a legtöbb sikeres címvédésben (135 font).

Dvalishvili ellenfele a kihívó Cory Sandhagen lesz a UFC 320 társfőmérkőzésén Las Vegasban. Ez lesz Sandhagen első esélye a világbajnoki övre, miután korábban több kihívói mérkőzésen és egy interim címmérkőzésen is alulmaradt Petr Yan ellen 2021-ben. Sandhagen, aki karrierje során csak korábbi bajnokoktól szenvedett vereséget (Umar Nurmagomedov kivételével), legutóbbi öt meccséből négyet megnyert. A „Sandman” nem hátrált meg, amikor először került szembe Dvalishvilivel a sajtótájékoztatón.

A hét elején Dvalishvili azt nyilatkozta, hogy a következő meccsének „90%-a állóharc” lesz, és célja, hogy ő legyen az első, aki kiüti Sandhagent. A két bunyós faceoffra-jára csütörtökön került sor, ahol Dvalishvili csak ennyit mondott: „Le fogsz menni.”

Sandhagen nem vette jó néven:

– „Tényleg?” – kérdezett vissza.

– „Száz százalék” – felelte a bajnok.

– „Komolyan? Ezt hiszed?” – kontrázott Sandhagen.

Majd hozzátette: „A térdemet fogom belevágni az arcodba, Merab. A térdemet az arcodba fogom vágni…” – ismételte, mielőtt Dana White szétválasztotta őket.

Sandhagen utoljára 2021-ben aratott KO-győzelmet látványos repülő térddel Frankie Edgar ellen, amely a UFC.com szerint abban az évben a harmadik legjobb kiütésnek számított. Most az a kérdés: sikerül-e betalálnia egy olyannal Dvalishvili ellen, akit eddigi 24 profi meccsén még senki sem tudott kiütni.

Hozzászólás