Derek Chisora bejelentette, hogy karrierje 50. mérkőzését december 13-án vívja a Queensberry Promotions manchesteri gáláján, a Co-op Live Arénában.
Chisora jelenleg kötelező kihívója az IBF nehézsúlyú világbajnoki címnek, amely az egyesített bajnok Oleksandr Usyk birtokában van. Usyk azonban idén már nem bokszol, mivel hátproblémái miatt pihenőt tart. A 41 éves Chisora ennek ellenére nem akar tétlenkedni és várni az ukrán klasszis visszatérésére, akitől 2020 októberében pontozással kapott ki. Ehelyett Instagramon bejelentette, hogy jubileumi, 50. profi mérkőzését Manchesterben vívja. Chisora legutóbb februárban lépett ringbe, amikor kétszer is padlóra küldte Otto Wallint, és magabiztos pontozásos győzelmet aratott. Ez volt 49. profi meccse, amely után kijelentette, hogy többé nem bokszol az Egyesült Királyságban. Most azonban változott a helyzet: ismét otthon, ráadásul ugyanabban az arénában lép fel, ahol Wallin ellen nyert fél évvel ezelőtt.
A gálát Moses Itauma vezeti majd, de jelenleg nincsenek tervek arra, hogy kettejüket egymás ellen állítsák. Itauma legutóbb augusztus 16-án 119 másodperc alatt kiütötte Dillian Whyte-ot a rijádi ANB Arénában. Ez a siker a The Ring ranglistáján a 10. helyre repítette, emellett a WBA és WBO listáján is az első helyen áll, a WBC-nél 4., míg az IBF-nél 5. — amely éppen Chisorát rangsorolja legmagasabban.
Chisora így nyilatkozott az Instagramon: „Hadd mondjak valamit: visszatérünk Manchesterbe december 13-án, Road to 50. Foglaljátok a hoteleket, éttermeket, mert én és a Queensberry le fogjuk zárni Manchestert.”
Korábban a The Ring arról számolt be, hogy promótere, Frank Warren elárulta: Chisorának lehet, hogy IBF végső kihívói selejtezőt kell vívnia, különben elveszítheti a ranglistás helyezését. Az IBF korábban Efe Ajagba és Frank Sanchez összecsapását rendelte el, de Ajagba sérülés miatt visszalépett. Chisora hozzátette: „Az ellenfél hamarosan bejelentésre kerül. Már megvolt valaki, de a főnök lecsapott rá, és amikor a főnök szól, nem nagyon tudsz vitatkozni.”