Az utóbbi évek legnagyobb női harmatsúlyú címmérkőzése rögzítve: január 24-én a Las Vegas-i T-Mobile Arena-ban Kayla Harrison megvédi frissen megszerzett bajnoki övét Amanda Nunes ellen a UFC 324 társfőmeccsén. A gála a UFC Paramount+-os korszakának első számozott eseménye lesz.
Harrison júniusban, a UFC 316-on szerezte meg a 135 fontos övet, amikor a második menetben kimura fojtással feladásra kényszerítette Julianna Pena-t. A teljesítményért Performance of the Night bónuszt is kapott. A győzelem egy villámgyors UFC-s felkapaszkodás csúcsa volt: három meccsel korábban debütált, Holly Holm ellen már az első UFC-s fellépésén submissionnel nyert a UFC 300-on, majd Ketlen Vieira-val szemben pontozással győzött, és rekordidő alatt jutott bajnoki meccshez.
Nunes eközben közel két és fél év kihagyás után tér vissza, hogy megküzdjön a volt American Top Team-es csapattársával. A 37 éves legenda legutóbb 2023 júniusában szerepelt, amikor megvédte címét Irene Aldana ellen, majd visszavonult. Idén nyáron bekerült a UFC Hall of Fame-be, és a UFC 316-on már jelezte, hogy jön a visszatérés.
A brazil ikon önmagáért beszélő karriert tud felmutatni: a UFC női történetének leghosszabb győzelmi sorozata (12), 10 befejezés UFC-ben, és ő lett az első nő, aki egyszerre két UFC-övet birtokolt, miután 2018-ban kiütötte Cris Cyborgot. Olyan nagy neveket vert, mint Ronda Rousey, Holly Holm, Raquel Pennington és Germaine De Randamie, és több mint egy évtizede formálja a női MMA-t.
Egy friss interjúban Harrison arról beszélt, hogy ha legyőzi Nunes-t, majd később Valentina Shevchenkót, az szerinte elég lehet ahhoz, hogy a női MMA valaha volt legnagyobbjaként tekintsenek rá.„Igen, ez a két győzelem a GOAT-státuszba emelhet, legalábbis egy ideig.” Szerinte az MMA örökségek ciklikusan alakulnak: minden generáció a korábbiak vállán áll, és mindig jön majd „a következő Amanda, a következő Valentina, a következő Kayla”, aki továbbviszi (vagy túlszárnyalja) az előzőek teljesítményét. Úgy látja, ő is olyan legendák örökségére épít, akik előtte jártak, és természetes, hogy egyszer majd mások az ő eredményeire építenek tovább.