Tyson Fury szerint a szombat esti, Arslanbek Makhmudov elleni Netflix-gála lesz az első a három, 2026-ra tervezett mérkőzése közül.

Fury és Makhmudov a Tottenham Hotspur Stadionban csap össze a The Ring gála főmérkőzésén, amely az első olyan brit bokszesemény lesz, amit élőben közvetít a Netflix. Az összecsapás egyben Fury 16 hónapos visszavonulásának is véget vet, amely azután kezdődött, hogy 2024 decemberében másodszor is kikapott Oleksandr Usyktól.

Az Inside The Ring élő adásában Fury megerősítette, hogy 2026 végéig háromszor szeretne ringbe lépni, és ebbe akár két Anthony Joshua elleni mérkőzés is beleférhet.

„Ebben a szakaszában a karrieremnek annyi nagy meccset akarok, amennyit csak lehet. Minden övet megnyertem, amit csak lehetett, teljesítettem a bokszban mindent. Már nem igazán az övekről szól ez, egyszerűen csak szeretném végre megcsinálni azt az Anthony Joshua elleni meccset, amiről az elmúlt tíz évben folyamatosan szó volt, de valahogy mégsem jött össze. Persze először itt van előttem ez a nagy meccs Makhmudov ellen, aztán még nem tudjuk, mi lehet a harmadik mérkőzés Joshua után, de három meccs a célom erre az évre. Ha jó meccs lesz köztem és AJ között, bár szerintem nem lesz az, sima kiütés lesz, akkor jöhet a visszavágó is. Ha nem, akkor majd meglátjuk.”

Fury arról is beszélt, miért nem tud végleg elszakadni a bokszól, annak ellenére sem, hogy pályafutása során már ötödször jelentette be hivatalosan a visszavonulását. Apja, John Fury az egyik leghangosabb kritikusa a visszatérésnek, és többször is kijelentette, hogy fia számára már nincs helye a bokszringben. A kétszeres nehézsúlyú világbajnok azonban így fogalmazott:

„Nagyon régóta vagyok ebben a sportban, és a boksz az életem. Ez az egyetlen dolog, amihez igazán értek. Annyiszor próbáltam már visszavonulni, ötször is, de mindig visszahúzott. Nem a pénz vagy az eredmények miatt, hanem mert boksz nélkül nincs cél az életemben, és nem látom a jövőt. Még nem állok készen arra, hogy ne lássak magam előtt jövőt. Harminchét éves vagyok, legalább hadd jussak el negyvenig, mielőtt azt érzem, hogy nincs már semmi előttem. Mindent kipróbáltam: promóteri munkát, menedzselést, és most is csinálom ezeket, de nincs meg bennük az az izgalom. Semmi sem fogható ahhoz, amikor bent vagy a ringben, és nagy nehézsúlyúak püfölnek. Ez beindít. De ez megszállottság, és néha önzővé tesz. Az elején dolgokat akarsz az élettől: bajnok akarsz lenni, pénzt akarsz keresni, házat, autókat és mindent. Aztán később ez megszállottsággá válik. Többet akarsz, még többet, még többet. És ez már hatással van a családodra, az otthoni életedre, a feleségedre, a gyerekeidre, mindenkire. Valamikor ennek véget kell érnie, de számomra nincs vége. Mike Tyson nemrég még 60 évesen is bokszolt. Mikor van akkor a vége? Emlékszem, Larry Holmes azt mondta: ‘soha ne vonulj vissza, bajnok, soha’. Ezek a srácok visszajönnek, és megmutatják, hogy ennek tényleg nincs vége. George Foreman 45 évesen világbajnoki címet nyert, Archie Moore pedig még a negyvenes éveiben is 15 menetes meccseket vívott. Ez egy drog. Az apám csak a legjobbat akarja nekem. Azt akarja, hogy visszavonuljak és hagyjam abba, de ha ez ilyen könnyű lenne, már ötször megtettem volna. Egyszerűen nincs meg bennem az a képesség, hogy elengedjem. És ez nagyon sok mindenre hatással lehet, köztük a családokra is. Az, hogy apám azt mondja, nem beszél velem, szerintem egyfajta próbálkozás arra, hogy rávegyen: ne bokszoljak többé. De a bunyó az egyetlen dolog, amit valaha ismertem, és az egyetlen, amit valaha is ismerni fogok.”

Hozzászólás