Deontay Wilder szerint Mark Batesnek soha többé nem lenne szabad mérkőzést vezetnie a Derek Chisora elleni, szombat esti londoni botrányos bunyó után.

Wilder 50. profi meccséből mindössze pályafutása második olyan győzelmét aratta, amely pontozással dőlt el: megosztott pontozással verte meg Derek Chisorát az O2 Arénában, az első angliai MF Pro-gálán.

A 40 éves amerikai szerint azonban időnként úgy érezte, nemcsak Chisora, hanem maga a bíró ellen is harcol, mivel Bates több furcsa döntést is hozott a Temze partján rendezett vad összecsapás során.

„Ó, te jó ég” – mondta Wilder helyi idő szerint hajnali 2 óra körül a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
„Annyi minden történt. Legalább 10-12 alkalommal ütöttek tarkón, aztán amikor végre visszaütök, rám mutogatsz. Tudjátok, hány bokszolót ütöttek már meg tarkón úgy, hogy másnap nem ébredtek fel? Ezért lehet, hogy ma éjjel nem is fogok aludni. Mert pontosan tudom, mit okozhat egy tarkóra mért ütés. Kívülről jól érzem magam, de belül lehet, hogy éppen most alakul ki bennem valami, amit még nem látok, mert a bíró megengedett olyasmit, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Csak remélem és imádkozom, hogy a bokszbizottságok és az illetékesek tegyenek valamit az ilyen esetek ellen. Annak a bírónak soha többé nem lenne szabad meccset vezetnie. Ez az őszinte véleményem. Hányszor ütöttek meg tarkón? A bíró a meccs előtt megkérdezte, van-e kérdésünk, és az egyik dolog, amit külön kértünk tőle, az volt, hogy ne engedje a tarkóra ütéseket. Aztán az is kizárást kellett volna érjen, hogy az ellenfél csapatából berohant valaki a ringbe. Olyan volt, mintha Derekkel és a bíróval egyszerre küzdöttem volna, ez őrület.”

Az a jelenet, amikor Chisora egyik sarokembere berohant a ringbe, már az első menetben megtörtént, és azonnali kizárást kellett volna eredményeznie. Wilder és Chisora akkor éppen a köteleknél gabalyodtak össze, és Bates kétségbeesett próbálkozásai ellenére sem hagyták abba az ütésváltást. Wilder hosszú ideje mellette álló menedzsere, Shelly Finkel szerint azonban ez csupán egy volt az öt kulcsfontosságú eset közül, amikor a bíró hibázott. Chisorára kétszer is számoltak, miután Wilder ütései után kiesett a kötelek közé, Finkel viszont azt mondta, a szabályokat megszegték, amikor az angol bokszoló csapatának egy másik tagja segített neki visszaállni. A harmadik menet végén aztán egy különös jelenet játszódott le: Chisora a szemére panaszkodott Batesnek. Finkel szerint ebben a helyzetben a bírónak vagy teljesen meg kellett volna állítania a meccset, vagy hagynia kellett volna Wildert tovább bunyózni. Egyiket sem tette.

Finkel így fogalmazott: „Először is: ha a sarok belép a ringbe, az automatikus kizárás. Másodszor: ha kiütnek a ringből, 20 másodperced van visszajönni, de a sarok nem segíthet. Harmadszor: ha megütnek és esés közben elkapod a kötelet, az automatikus nyolcas számolás. Negyedszer: ha a gong után ütnek meg, a bíró dönthet úgy, hogy pontot von le. Ötödször: amikor Derek hátralépett és a szeméhez nyúlt, az nem megengedett. Ilyenkor leállítod a meccset, vagy nem avatkozol közbe. Ezek a játék szabályai. Örülök, hogy az emberem nyert, mert azt hittem, el fogják csalni tőle.”

Wilder annyira feldúlt volt, hogy még azt is kijelentette: az ilyen bíráskodás akár a teljesítményfokozó szerek használata felé is terelheti a bokszolókat.

„Amikor bizonyos bírókat kapsz, az ijesztő dolog. Ezért tesz sok bunyós különböző szereket a testébe, hogy olyasmire legyen képes, amire a testének nem kellene, mert fél. Nemcsak attól, hogy a bírók megkárosítják, hanem attól is, hogy a másik bunyós talán csal, főleg hazai pályán. Nem engedem, hogy ezek bekússzanak a fejembe. Nagyon szeretem ezt a sportot.”

Ez volt Wilder első mérkőzése Nagy-Britanniában azóta, hogy 13 évvel ezelőtt kiütötte Audley Harrisont. Arra a kérdésre pedig, hogy a szombati bíráskodás elveszi-e a kedvét attól, hogy visszatérjen, így válaszolt:

„Nem, egyáltalán nem. Egy rossz alma nem rontja el nekem az egész élményt. Imádok idejönni, ahol a világ legjobb szurkolói közül sokan vannak. Itt a boksz szinte a második számú sport.”

Hozzászólás