Jake Paul 2026 vége vagy 2027 eleje körül térhet vissza a bokszringbe, miután az Anthony Joshua elleni, decemberi kiütéses veresége után már a második állkapocsműtétjén is átesett.

„Nemrég volt a második műtétem, és az orvos azt mondta, négy, öt vagy akár hat hónap is lehet, mire egyáltalán elkezdhetek sparringolni, hogy lássuk, hogyan gyógyul a csont. Ez azt jelenti, hogy talán 2026 vége vagy 2027 eleje lehet reális egy mérkőzésre.”

A 12 győzelemmel és 2 vereséggel álló Paul állkapcsa két helyen is eltört, amikor Joshua a december 19-i összecsapásuk hatodik menetében kiütötte. Az első műtétre már másnap sor került, februárban pedig egy újabb sebészeti beavatkozásra is szüksége volt. A YouTube-sztárból lett bokszoló már tervezi a visszatérését, de ezúttal olyan súlycsoportban akar szerepelni, amely kényelmesebb számára, miután Joshua ellen nehézsúlyban szenvedett vereséget.

„Mindenképpen cirkálósúlyban. Joshua ütései sokkal jobban fájtak, mint azoké, akikkel a saját súlycsoportomban bokszolok. Számomra egyértelműen ez az ideális kategória, itt vagyok a legjobb, és itt akarok tovább kapaszkodni a ranglistán, valamint komoly üzeneteket küldeni.”

Hozzászólás