Amanda Nunes már Kayla Harrison felemelkedésének korai szakaszában érezte, hogy kettejük összecsapása előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz.
Ami egykor egy baráti, önként vállalt edzőpartneri kapcsolatként indult Nunes részéről a floridai American Top Team falai között, mostanra világbajnoki rangadóvá nőtte ki magát: Nunes és Harrison a UFC 324 társfőmeccsén csap össze január 24-én, a las vegasi T-Mobile Arena-ban (Paramount+).
Nunes később elhagyta az ATT-t, és saját termet nyitott egy hosszú együttműködés után. Harrison eközben még a PFL-ben volt, de egyre erősebbek lettek a UFC-s pletykák, végül át is igazolt. Csakhogy mire Harrison megérkezett, Nunes 2023 júniusában már visszavonult az MMA-tól, mondván: a családjára szeretne koncentrálni.
Bár a brazil klasszis sosem zárta be teljesen az ajtót a visszatérés előtt, igazán akkor vált számára egyértelművé a döntés, amikor Harrison már a UFC női harmatsúlyú cím megszerzésének küszöbén állt.
„Soha nem volt kínos együtt lenni edzéseken. Aztán amikor elkezdett igazán beszélni rólam, hívogatni, kihívni, miközben ott volt a teremben, és próbált az edzőpartnerem lenni, akkor elkezdtem egy kicsit távolodni tőle. Ezt a fajta kihívást szeretem, de ott volt mellettem, és nem így szeretem a dolgokat csinálni. Ha kihívsz és harcolni akarsz velem, akkor nem ugyanazzal az edzővel, ugyanazon a szőnyegen kellene edzened. Ha szembe fogok nézni veled, akkor neked innen menned kell. Akkor még nem is volt a UFC-ben, de tudtam, hogy lehetséges. Amint elkezdett hívogatni, azonnal tudtam.”
Nunes azt is elmondta, milyen furcsán álltak össze a dolgok az elmúlt években.
„Minden annyira őrült volt. Visszavonultam és lett egy második babánk. Rengeteg minden történt. Úgy döntöttem, hogy visszavonulok, és ő még nem is volt a UFC-ben. Eltelt egy év, és otthon nézegettem a feleségemet, Nina-t, hogy: ‘Nina, nem tudok távol maradni. Nem megy. Egy évig próbáltam nagyon.’ Amikor ezek a gondolatok egyre erősebbek lettek, Kayla aláírt a UFC-hez. És olyan volt, hogy: ‘Ennek így kellett lennie.’ Szóval minden összeállt.”
A „csillagállás” most tökéletesnek tűnik a visszatéréshez, Nunes pedig készen áll rá, hogy megmutassa: továbbra is ugyanaz a domináns erő, aki minden idők egyik legnagyobbja lett, és két súlycsoportban is UFC-bajnokként uralkodott. A 37 éves Nunes azt is szeretné bebizonyítani, hogy az ATT rossz lóra tett, amikor Harrison mellé állt, és újra életet lehelne egy olyan divízióba, amely régóta vágyik elit szintű kihívókra.
„Senki nem fog csinálni semmit a súlycsoportommal, úgyhogy nekem kell bemennem, és újra naggyá tenni. Mindenki ellenem van, úgyhogy rájuk is ellenfélként nézek. Tetszik a kihívás, amit ez jelent számomra.”