Fabio Wardley szerint jelenleg „képtelenség”, hogy Moses Itauma ellen vívjon világbajnoki címvédést.
A WBO nehézsúlyú világbajnok és csapata éppen az első címvédés terveit rakja össze, a tavaszi időszakban várható ringbe lépéssel. Wardley elárulta, hogy folyamatosan zajlanak a nagy vonalú egyeztetések egy esetleges Derek Chisora elleni meccsről, miközben a visszatérő Tyson Fury is kihívta az ipswichi nehézsúlyút.
Van azonban valaki, aki Wardley szerint még csak nincs is a radarján: a 21 éves, üstökösként feltörekvő Moses Itauma. A két bokszoló ugyanannál az edzőnél, Ben Davisonnál készül Harlow-ban (Essex), és a 31 éves Wardley régóta hűti a közvélemény várakozásait, hogy valaha összecsapnának és állítása szerint ez most sem változott.
„Szerintem ez még egy olyan híd, amihez egyikünk sincs közel jelenleg. Most nagyon úgy tekintünk egymásra, mint istállótársakra: ő az, aki mellett edzek. Mivel ugyanabban a teremben vagyunk egymás mellett, ez most egyszerűen lehetetlen.”
Itauma eredetileg Jermaine Franklin ellen bokszolt volna január 24-én, ám a veretlen tehetség sérülése miatt a meccset elhalasztották március 28-ra. Frank Warren ugyanakkor továbbra is siettetné, hogy Itauma világbajnoki lehetőséghez jusson, és miután lemaradt a lehetőségről, hogy megdöntse Mike Tyson rekordját (minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka), a promóter egy másik csúcsot vett célba.
Most „Prince” Naseem Hamed rekordja van célkeresztben: Nagy-Britannia valaha volt legfiatalabb világbajnoka. Erre júliusig van idejük. Hamed 21 évesen és hét hónaposan lett világbajnok, amikor 1995 szeptemberében legyőzte Steve Robinsont és megszerezte a WBO pehelysúlyú övét, Itauma pedig még elméletben befuthatja ezt a célt.
Csakhogy egy meccs az egyesített bajnok, Oleksandr Usyk ellen egyelőre valószínűtlennek tűnik, így jelenleg csak Wardley maradna, mint övbirtokos ellenfél a súlycsoportban.
„Ne érts félre: azt akarom, hogy jól menjen neki, fejlődjön tovább, és döntse meg azt a rekordot is, csak ne az én övemért. Nyilván értem az érdeklődést: mindenki ránk néz, látja a két stílust, lát minket két bunyósként, és azt mondja: ‘igen, ez egy baromi jó meccs lenne’. De most semmi ilyesmi nem fog összejönni, egyszerűen a körülmények miatt.”
Wardley szerint addig nem is „kényszerülhetnek” egymás ellen, amíg együtt nem birtokolják az összes világbajnoki címet, és nem egyértelműen a divízió első helyét kell eldönteniük.
„Összességében még rengeteg dolgot kell mindkettőnknek kipipálni, mielőtt egyáltalán komolyan egymásra kellene néznünk. Tudom, hogy nekem van egy világbajnoki címem, és reméli, hogy szerez egy másikat, de kint van még két öv, amit meg lehet szerezni. Szóval igen, talán, ha nekem megvan kettő, neki is megvan kettő, akkor lehet, hogy komolyan el kell kezdenünk beszélgetni erről.”