Joe Pyfer erőszakos meccset ígér Israel Adesanya ellen.
Pyfer a karrierje eddigi legnagyobb kihívására készül: a korábbi kétszeres középsúlyú bajnok Adesanya lesz az ellenfele a UFC Seattle gála főmeccsén. A Fight Night eseményt március 28-án rendezik a washingtoni Climate Pledge Arena-ban.
A „Bodybagz” becenévre hallgató Pyfer hárommeccses győzelmi szériával érkezik a találkozóra: októberben, a UFC 320-on a második menetben submissionnel verte Abus Magomedovot. A 29 éves amerikai most erre a lendületre építene, és egy újabb siker akár jelentősen feljebb is repítheti őt a 185 fontos ranglistán.
A The Ariel Helwani Show legutóbbi adásában Joe Pyfer az Israel Adesanya elleni meccsről beszélt. A középsúly 15. helyezettje magabiztosan fogalmazott: azt mondta, már a kezdő gongtól nyomást fog helyezni Adesanyára, és úgy érzi, a végén be is fejezi a korábbi UFC-bajnokot.
„Megkaptam ezt a lehetőséget, és teljesen biztos, hogy hozom a tüzet. Meg fogom próbálni úgy megállítani őt, ahogy senki még, igazán csúnyán. Versenyképesen, és remélem, utána mindketten egészségesek leszünk, de megvan bennem az a képesség, hogy bárkit a súlycsoportban úgy meg tudjak sebezni, hogy utána nem mozog. Egyszerűen izgatott vagyok, hogy tesztelhetem a tudásom.”
„Bodybagz” azt is elmondta, hogy a csapata aktívan keres olyan edzőpartnereket, akik képesek visszaadni „The Last Stylebender” különleges stílusát az Octagonban, hogy minél jobban fel tudjanak készülni a meccsre.
„Nagyon fizikális leszek, nyomást fogok tenni rá, de okos nyomást. Kárt fogok okozni. Nem megyek bele túl sok részletbe, de már most olyan embereket hozunk, hogy a gameplanhez leutánozzák őt. Megvan a házim, sok a munka, de nagyon hatékony leszek… amíg egészséges vagyok. A legjobb verziómat fogjátok látni, és szerintem befejezem, mindegy, hogy submission vagy knockout lesz.”
Joe Pyfer a UFC-ben 6-1-es mérleggel áll, profi karrierje összesítve pedig 15-1. Győzelmei közül kilencet kiütéssel, négyet submissionnel szerzett. Egyetlen vereségét 2024 februárjában szenvedte el, amikor egyhangú pontozással kikapott Jack Hermanssontól.