Junto Nakatani nem kerülgeti a témát: kemény, brutális mérkőzésre számít Naoya Inoue ellen szombat este Tokióban és szerinte ő jön ki győztesen a végén.
„Ez a meccs száz százalék, hogy háború lesz, és úgy gondolom, pontozással fogok nyerni, miután mindent kibírok, amit Inoue rám zúdít” – mondta Nakatani a The Ringnek az egyik utolsó amerikai edzése után, a Los Angeles-i LA Boxing Gymben. „Óriási élmény, hogy ez az vitathatatlan kispehelysúlyú címmérkőzés a hazámban lesz, 55 ezer néző előtt a Tokyo Dome-ban. Hihetetlen lehetőség, és még jobban élvezném, ha legyőzném Inouét. Megmutatom az egész életem munkáját, és mindent bizonyítok azon az estén. A szurkolók boldogan és érzelmekkel telve mennek majd haza.”
Miközben sok bokszoló változtat a legnagyobb meccse előtt, akár az edzésmódszereken, akár azon, hogy kit enged közel magához, Nakatani számára minden a megszokott mederben zajlik. Továbbra is Rudy Hernandezzel készül.
„Nagyszerű edzőtáborunk van, problémák nélkül. Magas a motivációm, sérülések nélkül tudtam dolgozni. Minden a terv szerint halad” – fogalmazott.
Legutóbbi mérkőzése azonban nem volt ennyire sima. December 27-én Rijádban, első 122 fontos meccsén egy kemény adok-kapok során győzte le Sebastian Hernandezt egyhangú pontozással. A látványos csatában közel 600 tiszta ütés talált, ebből 297-et Nakatani, 273-at Hernandez vitt be. Az összecsapás a „The Ring V: Night of the Samurai” gála társfőmeccse volt, amelyet Inoue Alan Picasso elleni győzelme vezetett fel, ezzel megágyazva a két japán sztár mostani rangadójának, amelyet a DAZN közvetít világszerte.
„Sebastian Hernandez nagyon kemény és erős ellenfél volt. Ezért tudott ennyi ütést bevinni, de ez számomra remek tapasztalat volt. Sokat fejlődtem belőle, és most egy új verziómat fogom megmutatni a ringben. Még keményebben készülök, mert Inoue még nehezebb kihívás” – mondta Nakatani.
Inoue többek között olyan sparringpartnerekkel készül, akik korábban Nakatani ellen is jól teljesítettek. Ám bármennyire is próbálják lemásolni a stílusát, a The Ring pound-for-pound listáján hetedik helyezett japánt nehéz reprodukálni. A 28 éves, három súlycsoportban világbajnok Nakatani abban bízik, hogy fizikálisan képes lesz felőrölni a négy súlycsoportos bajnok Inouét, aki a The Ring rangsorában a második legjobb súlycsoporttól független bunyós.
„Úgy érzem, a méretem és a fiatalságom komoly előny lehet. Ez még nagyobb esélyt ad a győzelemre.”
Nakatani magasabb, nagyobb a karfesztávolsága és öt évvel fiatalabb ellenfelénél. Erős balkezes bunyósként különösen a bal kezére építhet, ahogyan korábban Luis Nery és Ramon Cardenas is meg tudta ingatni Inouét kontrabalokkal, igaz, „The Monster” gyorsan visszavágott és kiütéssel zárt.
„Nemcsak a balosaimon dolgozom, hanem több más ütésen is. Inoue egyik legnagyobb erőssége az alkalmazkodóképessége, gyorsan reagál és sebességével hamar betalál. Fontos, hogy mozogjak, ne legyek statikus célpont. Sokat dolgoztam az alkalmazkodáson és a mozgáson, ez lesz a kulcs a győzelemhez” – zárta gondolatait Nakatani.