Agit Kabayel számára ismét kulcsfontosságú lehet a türelem.
A WBC ideiglenes nehézsúlyú bajnoka ugyanis mégis sorra kerülhet Oleksandr Usyk ellen az év későbbi részében. A Ring és az egyesített nehézsúlyú világbajnok ukrán klasszis újra idegenben védheti meg címeit, ezúttal Kabayel hazájában, Németországban, 2026 második felében.
Turki Alalshikh azt tervezi, hogy leül Usykkal egyeztetni erről a lehetőségről.
Kabayel már korábban is egyértelművé tette, hogy a teljes világbajnoki címért akar bokszolni, és különösen Usyk nevét emlegette, miután január 10-én Németországban kiütötte az addig veretlen Damian Knybát. A hazai közönség előtt aratott látványos győzelem három meccsel és két évvel azután jött, hogy Kabayel a Riyadh Season gáláin is nagyot ment: idő előtt győzte le Arslanbek Makhmudovot, Frank Sanchezt, majd legutóbb Zhilei Zhangot is.
Oberhausenben, a Rudolf Weber-Arénában 12 ezer hangos szurkoló teremtett parázs hangulatot, később pedig források megerősítették: már korai tervek készülnek arra, hogy Kabayel következő fellépése stadionos főmeccs legyen, lehetőleg úgy, hogy ne ütközzön futballmérkőzésekkel. Kabayel a múlt hónapban a The Ring munkatársának, Mosope Ominiyinek azt mondta, eredetileg májusi visszatérés szerepelt a tervek között, de most inkább kivárja a Usyk–Verhoeven meccs kimenetelét, mielőtt döntene a következő lépésről.
Promótere, a Queensberryt vezető Frank Warren szerint a helyzetnek egyértelmű megoldása lesz: Usyk vagy lemond a WBC-övről, vagy kötelező címvédést vállal.
A 39 éves Usyk márciusban, az Inside The Ringnek adott interjúban korábban felvázolta visszavonulás előtti hárommeccses tervét: előbb Verhoeven, majd a jövő hétvégi manchesteri Fabio Wardley–Daniel Dubois győztese, végül pedig egy harmadik Tyson Fury elleni mérkőzés. Kabayel erre nemtetszését fejezte ki, de ha a hónap végén minden a tervek szerint alakul, úgy tűnik, a remek formában lévő német bunyós mégis megkaphatja, amit akar: hazai pályán bokszolhat a Ring pound-for-pound listájának éllovasa ellen.